Szaktanácsadás

Az előző írásomban már részben foglalkoztam a méhlegelővel, hiszen az azzal való foglalkozás méhészeti jövedelmezőség szempontjából a mindennapi feladatok közé sorolható, és még akkor sem elegendő.

Az eredményes méhészkedés két alapfeltétele: a hordásra alkalmas méhcsalád, és a táplálékot biztosító méhlegelő. A két alapfeltétel szorosan összefügg egymással és az egyik a másik nélkül el sem képzelhető. Élelmet nyújtó méh-legelő nélkül csak az eredménnyel arányban nem álló óriási áldozattal tudnánk - ha egyáltalán tudnánk - egy méhcsaládot bizonyos ideig életben tartani. Viszont hiába volna a legdúsabb méhlegelő, ha a méhcsalád életébe való beavatkozásunkkal nem tartanánk azt mindig olyan állapotban, mely a méhegyedek szaporodását és ezzel a méhlegelő kihasználását biztosítja.

A méhészkedés eredményessége ezen két alapfeltételen kulminál, bármilyen eszközökkel és módokkal igyekszünk is kitűzött célunkat elérni. A méhészkedés berendezésénél természetesen a termelési eszközök sem közömbösek, mert ezektől is függ a befektetendő tőke nagysága és a méhészkedésre fordított munka mennyisége, de az eredményt csakis az előbbiekben említett két alapfeltétel megfelelő betartása biztosíthatja.

A két fő termelési tényező mellett harmadik az időjárás, mely a két alaptényező adottsága esetén is minden számítást dugába dönthet. Így van azonban ez a mezőgazdasági termelés minden ágában, bár a méhészkedésben az időjárás – mint későbbiekben látni fogjuk – sokkal jobban befolyásolja az eredményt, mint a mezőgazdaság más ágazataiban.

A több ezer méhegyedből álló méhcsalád életének alakulása – mint fentebb említettem – a legszorosabb összefüggésben van a tenyészterület ( telephely ) méhlegelőjével és az időjárás viszonyaival. A méhlegelőt – helyhezkötött méhészkedésnél – azok a mézelő virágos növények adják, amelyek a telephelytől ( méhészettől ), mint központtól számított 3-4 km-es átmérőjű körön belül vannak, ( lásd előző írásom táblázatát ), mert a gyűjtő méh általában ennyire repül el a telephelytől élelemszerző útján. Élelmet tehát a méhcsalád csak addig gyűjthet, amíg mézelő növények vannak a tenyészterületen. A mi éghajlatunk alatt kb. márciustól október végéig.

A növényi élethez igazodóan a méhcsalád élete is két, időben elhatárolt életfolyamatra osztható. Az egyik, mely tart tavasztól őszig, a szaporodás, termelés időszaka, ez idő alatt minden tevékenység arra a fő célokra irányul, hogy a méhegyedek száma minél nagyobbra növekedjen és elérje azt a mértéket, mely lehetővé teszi a család szaporodását és rajzását.

Ha a méhcsaládot az időjárás és a méhlegelő adottsága szerint alakuló gömbnek tekintjük, azt látjuk, hogy ez a méhgömb kb. márciustól júliusig – amely időszakban a legtöbb a virágos növényünk – térfogatában állandóan növekszik.
Július közepétől kezdődően – amikorra virágos növényeink nagy része már elvirágzott, tehát lényegesen megcsappant a méhlegelő nektárszolgáltatása – a szaporodás lassúbb üteművé válik, s alig haladja valamivel túl a természetes méhhullás pótlására szükséges mértéket. A méhgömb ebben az időszakban már nem növekszik.

Augusztustól késő őszig még tovább csökken a naponta lerakott peték száma, hogy már sokszor szeptember közepe táján megszűnjék minden szaporodás. A méhgömb ebben az időszakban még inkább csökken, mert a méhlegelőkhöz igazodóan napról-napra csökkenő fiasítás már nem tudja pótolni a természetes méhelhullásból származó méh egyedszám veszteségét.

Ezzel magyarázható az általában észlelt és gyakorlatban is számbaveendő jelenség, hogy nyár derekán a legerősebbnek mutatkozó méhcsalád népességében őszre annyira visszaesik, hogy alig haladja valamivel túl a tavasz eleji állapotát.

A méhgömb térfogatának ezt a hullámzását kifejezhetjük úgy is, hogy a méhfészek nyár közepéig fészektágító, attól kezdve inkább fészekszűkítő hajlamosságot mutat.

A fészekszűkítés már tulajdonképpen távoli előkészület a másik életfolyamat időszakára, a télire. Amikor minden élettevékenység csak arra az egyetlen célra irányul, hogy a fészket, a méhek életét veszélyeztető téli hideg ellen legmegfelelőbben berendezzék. A méhgömb térfogatának ez a változása nem mindig egyenletes. A szaporodás ( fészektágítás ) időszakában is igen gyakoriak a visszaesések vagy a veszteglések és a fejlődés felfelé ívelő vonala gyakran törik meg, mert az időjárás, ez az ismeretlen termelési tényező, nem engedi meg a fejlődés hatóanyagának, a nektárnak és virágpornak a begyűjtését. És itt jelentkezik a méhlegelő, az időjárás és a méhcsalád fejlődésének szoros összefüggése.

Ha a méhcsalád és a növényzet fejlődését akarjuk szemléltetni, gondoljunk kettős vasúti sínpárra és az azokon haladó két vonatra. Az induló állomásról mind a két vonat – a méhcsalád növekedését és a növényzet fejlődését jelképező vonat – egyszerre indul el. Sokszor tapasztaljuk, hogy mind a két vonat útjában lehetnek az időjárás kedvezőtlen alakulása miatt rövidebb- hosszabb ideig tartó veszteglések. A nővényi élet fejlődését jelképező vonat azonban, ha némi késéssel is , hamarabb beérhet a végállomásra, vagyis elérkezhet a virágzás, a magkötés idejéig, mert a vonat futását gátló kedvezőtlen időjárási viszonyok ( fagy, csapadékhiány, hőmérséklet stb. ) kedvező változásával be tudja hozni a kését egy meggyorsított fejlődéssel.

Emberi gondozás alatt nem álló, csupán a természet szeszélyeire bízott méhcsalád azonban a szaporodás megakadását a méhegyedek szigorúan szabott fejlődési ideje miatt csak lassan hozhatja be, mert a dolgozó méh fejlődési ideje 21 nap marad akkor is, ha később a legnagyobb bőséggel áll is minden fejlődést előmozdító tényező a rendelkezésre.

Az emberi gondozás alatt álló méhcsalád fejlődését gátló kedvezőtlen körülményeket a méhek életét figyelő és irányító méhésznek kell kivédenie, és idejében való beavatkozással mindig olyan fészekállapotot teremtenie, amely mellett a fejlődés üteme egy pillanatra sem szakad meg. Ez az óvó és segítő munka teszi a méhészt valóban méhésszé, és ez a gondosság a méhészkedés jövedelmezőségének legbiztosabb záloga.

A jó jövedelmezőségre törekvő méhésznek kétszeres éberséggel kell figyelnie tehát a méhlegelő mennyisége mellett az időjárás alakulását. Ehhez igazodva késedelem és áldozatokra való tekintet nélkül, azonnal segítségére kell lenni a méhcsaládoknak a hiányok pótlásával. ( Etetés, itatás, fészekrakás stb. )

Különösen fontos ez – mint később a magyar méhlegelő jellemzésekor ez kiderül – tavaszi méhlegelőnk sajátossága miatt, amelynek fő jellemvonása a rövid ideig tartó virágzási idő mellett a hihetetlen gazdag nektárképződés. Amelyik méhcsalád a rövid ideig tartó gazdag nektárforrás kihasználására a szaporodás megakadályozása miatt nem tudott felkészülni, ott csak fél eredményre számíthatunk. Viszont csodálatra méltó az a teljesítmény, amit már néhány nap alatt is a jóerősségű méhcsalád ki tud fejteni.

A méhészkedés tudománya ezek szerint nem egyéb, mint a méhlegelőhöz és az időjáráshoz való alkalmazkodás.

Nem kis feladat ez a szélsőséges magyar időjárási viszonyok között, melyet hirtelen beálló óriási hőingadozások jellemeznek pl. a nagy magyar Alföldön, Duna-Tisza közén. Nem ritkaság a 45 nap esőtlen időszak, amikor leperzselődik minden növény, ami nektárt adhatott volna. Ehhez az időjáráshoz alkalmazkodni nagy feladat a magyar gazdának, de elmondhatjuk, hogy még nagyobb feladat a magyar méhésznek.

A mezőgazdaság más ágazataiban pl. csak a fagypont alatti hőmérséklet okozhat helyrehozhatatlan károkat, a méhészkedésben már a +8 fok alatti hőmérséklet is megakadályozza a méhek mozgását, és hiába van gyönyörűen virágzó méhlegelő, ha a méhek az alacsony hőmérséklet miatt napokon át nem látogatják.

Egy északi irányra változó szél már csökkenti a nektárképződést. Ha 20 C-nál alacsonyabbra süllyed a hőmérséklet akác virágzás alatt, lényegesen csökken vagy megáll a nektárképződés.

Az időjárásunk e kedvezőtlen hatása a méhészet jövedelmezőségére, annak hozamára van a legnagyobb kárral az összes mezőgazdasági ágak közül.

Ezt száz százalékig kivédeni lehetetlen ugyan, de ha a kezelésben hozzá alkalmazkodunk, a nagy veszteségeket sokszor minimumra tudjuk csökkenteni, esetleg elkerülni.


Csóka György

Megjelent a DÉL - MAGYARORSZÁGI MÉHÉSZ 2003.január-februári számában