Ha már eljutottunk arra az elhatározásra, hogy végleg méhészkedni akarunk, és úgy érezzük, hogy a kezdő alapelméleti ismeretek olyan fokú tudásával rendelkezünk, hogy a gyakorlati méhészkedést elkezdhessük, méhek közelébe kell kerülnünk.
Ennek véleményem szerint két lehetősége van: keresünk egy olyan méhészt, akinek a méhészeti tudását, emberi magatartását és a szakmában elfogadott elismerését ismerjük, és felkérjük arra, hogy gyakorlati munkáinak segítőjeként fogadjon el. Így őmellette a gyakorlati teendőket annak számos hasznos fogását megfelelő odafigyeléssel és koncentrálással el lehet sajátítani. Sőt, arra is adódik lehetőség a gyakorlati munkavégzés közben, hogy kérdések feltevésével nemcsak gyakorlati, hanem elméleti tudásunkat is gyarapítsuk. Nézetem szerint ez a legjobb lépés annak eléréséhez, hogy méhészek legyünk. A második lehetőség a rosszabb, mert saját tőkét kell befektetni ahhoz, hogy méheket vásároljunk, annak ellenére, hogy még valójában nincs kialakult elképzelésünk, hogy milyen kaptár rendszerrel óhajtunk méhészkedni. Nagyon lényeges, hogy a kezdő méhészt ne érjék sorozatos kudarcok és a pár méhcsalád ( 10 db ) megvásárlására befektetett tőkéje ne vesszen el a kezdés időszakában, így mindent, amivel nincs tisztában, gyakorlott méhésztől kell megkérdeznie. Mindezek ellenére, ha már az elhatározott szándék a méhek vásárlásával megvalósul, a méhek elhelyezéséről szeretnék jó szándékú útravalót adni.
A méhek helyének megválasztásánál három fontos szempontot kell figyelembe venni:
1) A méhlegelő folyamatos lehetőségei
2) A méhészeti telephely fekvésének követelményei
3) A méhészeti telephely minden időszakban megközelíthetősége
1) A méhlegelőn minél több a tömegesen előforduló – esetleg kisebb-nagyobb zárt állományokat képező, vadon tenyésző és termesztett nektárt és virágport adó a legértékesebb. Ezen belül azok a méhlegelők a legértékesebbek, amelyeken nagy területeken előforduló nektárt adó növények vannak, mert ezek virágzásakor a virágok milliói nyílnak. Ezt a területet ilyenkor zömvirágzónak, más szóval tömegvirágzónak nevezzük. A tömegvirágzás idején történő hordást ezért nevezzük főhordásnak, vagy méhésznyelven dandárnak. Ezen kívül még megkülönböztetünk többhordású és egyhordású méhlegelőket.
A nektártermelő növényeket virágzási idejük alapján megkülönböztetünk korai (som, fűz, juhar) nyár eleji (repce, akác, baltacím), nyári (somkóró, napraforgó), nyárvégi ( tisztesfű, szolidágó, aranyvessző, másodvetésű napraforgó) méhlegelőket.
A méhek telephelyük környékén minden irányban röpködve nagyjából kör alakú területen gyűjtenek. Kora tavasszal kisebb, majd nyáron nagyobb távolságra is elrepülnek. Szükség esetén még 3-4 km-ig is. Nagy távolság megtételekor sok mézet fogyaszt, ez esetben majdnem üresen érkezik vissza, hirtelen rossz időjárás bekövetkeztében sok elhullik. Legideálisabb 1 km –en belüli távolság, ez területileg 314 HA-ra vonatkozik.
Hazánkban kb.850-re tehető azoknak a növényfajoknak a száma, melyeket a méhek eredményes nektár és virágporgyűjtés céljából felkeresnek. Gondolom, ha ezt egy méhész elolvassa, akkor rájön, hogy a méhlegelőről milyen keveset tud, pedig az eredményes és gazdaságos méhészkedéshez ennek a tudása nélkülözhetetlen.
2) A méhek elhelyezésére a déli fekvésű területek a legalkalmasabbak. Nem jó a mély völgy vagy katlan, mert ezekben gyakori a köd és a fagy. Kerülni kell a vízjárta völgyeket, réteket és a szélnek erősen kitett helyeket. Különösen ügyelni kell az északi fekvésnél, mert az északi szél a legártalmasabb.
A kaptárakat érő állandó napsütés káros, de az állandó árnyék sem használ nekik. Tavasszal inkább több napot kapjanak a kaptárak, nyáron lehetőleg árnyékban legyenek. Állandó erős napsütésnek kitett családokat a napsütés gátolja a munkájukban, csökkenti a teljesítményüket, sőt a lépek leszakadását is előidézheti.
Az állandó telephely kiválasztásánál a vízellátást is figyelembe kell venni. Ha nincs állandó víznyerési lehetőségük, akkor itatók kihelyezéséről is gondoskodni kell. A kaptárakat állványra, vagy ha nincs, lábakra kell állítani, még pedig úgy, hogy a lábak alá a lesüllyedés elkerülése végett cserepet, téglát kell tenni. Nem ajánlják a zsinóregyenes lerakodást, az eltájolás és a méhbetegségek könnyebb terjedése miatt.
A méhészetet csak abban az esetben kell bekeríteni, ha gazdasági állatok vagy erdőszélen vadállatok hozzáférhetnek és túrásaikkal vagy pusztán rajtuk keresztül történő közlekedésükkel fellökhetik a kaptárakat, vagy ha a baromfi állandóan rajta ugrál. Az északi oldalon a kitettséget ( nád, napraforgószár) meg kell szüntetni, kukoricaszár nem ajánlatos az egerek csalogató hatása miatt.
A kaptárak előtt a talajt 1-1,5 m szélességben tartsuk gyommentesen, és tartsuk tisztán. Ezt a területet gyakran vizsgáljuk meg, mert az ott látottak nagyon sok mindenre figyelmeztetnek. ( rablás, mérgezés, anya pusztulás, hereüldözés stb.)
3) Nagyon fontos, hogy a méhészet bármilyen szállítóeszközzel, bármikor jól megközelíthető legyen. Ez a kívánalom mindinkább előtérbe kerül, mivel a méhek gazdaságossága rákényszeríti a méhészt vándoroltatásukra. Nagyon nehéz úgy vándoroltatást végezni, hagy a kaptárakat nagy távolságra kézben kell a járműhöz kihordani, ez egyszer nagyon lassú és nagyon drága. Ezért a vándortanyák helyének kiválasztásánál ezeket az elvárásokat nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Nagyon fontos és nem szabad elmulasztani akár állandó, vagy vándor telephelyről legyen is szó, a méhészet tulajdonosának pontos címét és telefonszámát vagy leggyorsabb eléréséhez szükséges információt jól látható helyen és olvasható módón, vagy a kaptár oldalán, vagy bevert karón, esetleg fán, táblán el kell helyezni.
Csóka György
