Millió évekkel ezelőtt őseink ádáz harcot vívtak a méhekkel, mert a létfenntartásuk ösztönétől hajtva rájöttek, hogy a méhek szorgalmas munkájuk eredménye, a faodúban talált lép és a belőle csurgó aranysárga méz mennyire jó nekik, ezért azt elvették tőlük.
Így alakult ki ez az elfoglaltság, melynek eredményeként az ember fel is használta az első méhészeti termékeket: a mézet és a viaszt.
Tehát így kezdődhetett a primitív méhészkedés, hogy az első „méhész” csak úgy juthatott a méhek által termelt édességhez és a viaszhoz – s azok gyógyhatásához elfogyasztásukkal -, hogy leölte a méheket. Mi sem természetesebb, hogy a mézzel és méhkenyérrel együtt megette az álcákat, a lépekben lévő fiasítást, és a viaszt is.
Sokkal későbben, az ésszerű méhészkedéssel egyidejűleg kezdte az ember méhész-származékaikra szétválasztva a többi méhészeti termékeket hasznosítani, és pedig mint a méz, viasz, propolisz, virágpor, méhkenyér, méhméreg, méhpempő, ezek a termékek különböző keverésének megfelelően, megkülönböztetett készítmények formájában.
Nektár, édesharmat = Méz
A nektár tiszta növényi váladék, melyet a virágban vagy azon kívül a növény valamely más részén helyet foglaló virágon belüli vagy kívüli nektármirigyek választanak ki.
A méztermelés másik alapanyagát az a nedv képezi, amelyet egyes rovarok termelnek. Szúrószívó szájszervükkel lefúrnak a növény nedvszállító rostjaiba, a kiszívott nedvből a természet „minimum” törvénye szerint táplálkoznak, és az átalakított fölösleget édesharmat formájában hagyják vissza a növényeken, ezt az édes nedvet pedig a méhek előszeretettel gyűjtik.
A nektár és az édesharmat mézzé alakítási folyamatának könnyebb megértése végett, kísérjük figyelemmel a gyűjtő méh munkáját: virágról virágra szállva, azokat alaposan megvizsgálja, esetleg ajkaival kinyitja a virágkelyhet, hogy a nektármirigyhez jusson, amelyből szipókájával kiszívja a nektárt, hogy szállítás idejére a mézhólyagjában helyezze el.
A nektár mézzé alakítási folyamata ettől a pillanattól a méh csodálatos kémiai laboratóriumában el is kezdődött.
A kaptárba szállítás ideje alatt a nektár víztartalmának egy része a mézhólyag falain keresztül elpárolog, míg a mézhólyag nektártartalmának befolyása következtében a méh mirigyeinek egy része elkezdi egyes specifikus fermentek (erjesztők) kiválasztását, melyek a nektár mézzé alakításának kémiai és biokémiai folyamatát befolyásolják.
A gyűjtő-szállító méh a kaptárba érkezve, a kaptárba szorgoskodó fiatal méheknek átadja a mézhólyag tartalmát, amelyek többszöri átadással több mézhólyagba juttatással, új fermentumokkal gazdagodva, különösképpen invertinnel kerül érintkezésbe, és ilyen alapon válik teljessé a nektárnak mézzé alakítása, mely erre az időre eléri az eltarthatóságát víztartalom tekintetében is. Általában a méheknek 3-4 kg nektárt kell behordaniuk ahhoz, hogy 1 kg érett méz legyen.
A méz a méheknek igen nemes terméke, a nagyon könnyen emészthetőségénél fogva. Szőlő és gyümölcscukor keveréke alkotja, olyan alakban, amelyet az emberi szervezet minden átalakítás nélkül közvetlen hasznosíthat, és energiaforrást biztosít.
Az élelmezés gazdaságossága, az emberi test biológiai folyamatának egyensúlya szempontjából nagyon fontos tény, hogy a méz kiegyensúlyozott mennyiségben tartalmaz fermenteket, vitaminokat, ásványi elemeket, savakat, aminosavakat, hormonokat, baktériumölő és illat anyagokat egyaránt. A méz a fenti felsorolt összetevőinek részletezésétől eltekintve is kitűnik széles körű spektrumú akcióval rendelkezik és egy miniatűr kiegyensúlyozott élelmiszert alkot. A méz által kifejtett gyógyhatást azok a növények határozzák meg, amelyeket a méhek meglátogatnak, illetve amelyekről a méz aktív hatóanyagai származnak.
Példának felsorolok néhány növényről származó mézfajta jellegzetességét:
Akácméz
Az akácméz – akárcsak az akácvirágok – robinint, akacint (egy flavonszerű klükozid), illó olajakat tartalmaz.
Gyógyhatása: enyhíti a köhögést, fertőtlenítő, és nem közömbös a sportolásnál tapasztalt izomlazító képessége.
Mentaméz
A vad- és termesztett menta virágjában mentol, mentofuran, gamapinen, feladren, limonen, cadinen, aldehid, amilalkohol, timol, carvacrol stb. tartalmú illóolaj van.
Gyógyhatása: enyhe érzéstelenítő, szélhajtó, könnyíti az emésztést, megszünteti a felfújódást, erősítő, alsó gyomorszáj-, epe- valamint gyomor és bélgörcsöknél görcsoldó hatása van.
Vöröshereméz
A növény virágjai flavonoidákat, illó olajokat, fenolt, gyantaszerű anyagokat, kumarin származékokat tartalmaznak.
Gyógyhatása: mint vizelethajtót, hasmenés elleni szert, és mint köptetőt használják.
Fenyőmézek
Ugyanazokat az anyagokat és azok aktív tényezőit tartalmazza, amelyekkel az illető növény nedveivel táplálkozó rovarok élnek, és abból az édesharmatot termelik. Az emberi szervezetnek okvetlen szükséges ásványi anyagokon kívül illó olajokat, gamapinenben, betapinenben gazdag gyantaszerű anyagokat, felandrent, linonent, anilikus és caprolikus aldelhidokat, monociklikus szekunder alkoholt, cetonaldehidot, tercier terpentines alkoholt stb. tartalmaznak.
Gyógyhatása: mint fertőtlenítő a légző – és húgyszervek gyulladásainál, valamint mint vizelethajtó szerepel.
Lépes méz
Az összes virág- és édesharmatmézek, amelyeket felsoroltam, lépesméz formájában is fogyaszthatók, sőt biológiai értékük sokkal magasabb, mert
- A viasz igen sok vitamint, különösképpen A vitamint (retonolt), valamint más aktív hatóanyagokat tartalmaz, amelyeket a rágás alkalmával az emberi szervezet a mézzel együtt hasznosít,
- Hozzájárul a fogak tisztán tartásához és fertőtlenítéséhez,
- Egy természetes termék fogyasztásának pszichológiai hatása.
A lépes méz bármely mézfajtából származzon is, fogyasztható, még azok is, amelyek bizonyos idő után kristályosodnak.
Általában a lépes mézet rágva fogyasztjuk, de a viaszt nem nyeljük le.
Méhviasz
A méhviasz a munkásméhek hasán lévő viaszmirigyek terméke. Apró víztiszta lemezek alakjában képződik. Ettől azonban a méhviasz néven ismert anyag különbözik. A méh mirigyváladékkal oldja a pikkelyt. A váladék egy része a viaszban marad, a lépekből való nyeréskor pedig idegen anyagok is kerülnek bele. Helytelen tehát „vegytiszta” méhviaszt hirdetni, ilyen legfeljebb a feldolgozatlan viaszpikkelyke lehet. Helyesen „hamisítatlan” méhviaszról lehet beszélni.
A méhviaszt sonkolyból olvasztják vagy oldják ki. Ez főképp lép, de lehet léptörmelék, keretről, kaptárról összevakart viasz darabkák, a pergetéskor a mézeslép lenyesett födele és a kaptár aljának viasztartalmú szemete is.
A méhviasz vegyi összetétele ingadozik a méh táplálkozása, a sonkoly minősége és feldolgozása szerint. A viasz többféle vegyület keveréke.
Legfontosabb alkotórészei:
- Szabad zsírsavak, a viasznak 13%-át alkotják, ezek: cerotinsav, melisszinsav.
- Észterek, vagyis zsírsavak és szilárd alkoholok vegyületei, a viasznak 70 % - át alkotják, ezek: legtöbb a palmitinsavból és mericilalkoholból képződött észter, a miricil palmitát.
- Szénhidrogének, a viasznak 12-13%-át alkotják.
Méhviasz felhasználása: A világ viasz termelésének legnagyobb részét kozmetikai célokra használják: ajakpirosító, arckrém, borotvaszappan, borotvakrém, színpadi arcfesték, bajuszpedrő készítésére.
Gyógyászati felhasználás: kenőcsőt, tapaszt készítenek méhviasszal, és a penicillin injekció hatásának hosszabbítására (penicillin retard)
Ipari felhasználás: gyertya, padlóviasz, bőr- fa- és bútorfényező, elektromos huzal, szigetelő, sátor és bőr vízhatlanítása, színes ceruza, szénpapír (indigó), nyomdafesték, sajt bevonása száradás ellen, csokoládé bevonása levegő nedvessége ellen, gépkocsi fényezés, fogpótlás, bonctani és más szemléltető minták készítése.
Szemcsés virágpor
A méhek által közvetlen a virágokról gyűjtött virágpor fehérjékben, zsírokban, vitaminokban és ásványi sókban gazdag koncentrált táplálék, természetes produktum.
A virágpor színe a szerint, hogy milyen növényekről származik, aranysárgától sötét barnáig változik, de lehetnek benne fekete szemcsék is. Íze édes, illatos, jellegzetes szagú.
A virágpor a szó legszorosabb értelmében vett fehérje táplálék. A virágpor fehérjéi az élet alapját képezik.
Megemlíthetjük közülük a nélkülözhetetlen aminosavakat: hisztidint, triptofánt, metiomint, leucint, lizint, glubaminsavat, cisztint. stb.
A virágpor jelentős mértékben tartalmaz főleg a „B” csoporthoz tartozó vitaminokat is: riboflavint (G vitamin), piridoxint (B6 vitamin), tiamint (B1 vitamin), nikotinsavamidot, pantotensavat. Valamivel kevesebb „C” „A” provitamint, folsavat és „P” vitamint.
A virágpor enzimjei közül a foszfátezet, az amilázet és az intervázet kell megemlíteni.
A lipidikus anyagok közül említésre méltóak, a lecitin, a cholesterol és a különböző zsírsavak, a szénhidrátok közül a monoszaharidák: a szőlő és a gyümölcscukor.
A virágpor szemcsékben számos ásványi és nyomelem, mint a kálium, magnézium, mész, réz, foszfor, vas és stb. található.
A virágpor 2,71-14,44 % zsírt is tartalmaz, melynek mintegy 20 %-a nem telített és egyes vitaminokkal keverve megakadályozza az érelmeszesedést. Így ezután a virágpor és a méz együttes fogyasztásával – ahogy a méh is táplálkozik – a zsírok a mézben lévő szénhidrátokkal és cukrokkal együtt égnek el.
A virágport az emberi szervezet könnyen hasznosítja, egyedül vagy mézzel keverve fogyasztjuk, de inkább keverve javasolt.
A virágpor szedése az emberi szervezetet, a természet nyújtotta legjobb anyagokhoz juttatja. Gondoljunk csak egy dologra : a virágporral etetett méhálcák hat nap alatt testsúlyuk 1500-szorosára növekszenek.
A virágpor a 22 aminosav közül 20-at tartalmaz. Számítások és összehasonlítások alapján kitűnt, hogy a virágpor annyi aminosavat tartalmaz, mint fél kilogramm marhahús, vagy 7 db tojás, vagyis két csapott kiskanál (30 gramm) virágporral a felnőtt emberi szervezet napi aminosav szükségletét fedezni lehet.
Gyógyhatása: Fehérje táplálkozási zavaroknál, májbántalmaknál, emésztési zavaroknál, mint étvágygerjesztő és serkentő, valamint vérszegénységnél ajánlják.
Idült fehérje leromlásoknál, mint májgyulladás, gyomor-patkóbél betegségnél, lelki és testi kimerültség eseteinél, lábadozó betegeknél.
Minden kerülgetés nélkül állíthatjuk, hogy a virágpor nem csodaszer, de kedvezően hat az emésztőszervekre, a bélműködésre, visszaadja az étvágyat, leküzdi a legmakacsabb fáradtságot vagy kezelésre nem reagáló betegséget, hozzájárulhat az idegbajok, pszichikai depressziók, dülmirigy bántalmak, cukorbaj leküzdéséhez, az elveszett férfiasság visszaszerzéséhez.
Napi adagja 10-20 gramm, 3 x 1 kiskanál lehetőleg étkezés előtt.
Méhkenyér
A növények portokairól gyűjtött friss virágport a méhek előszeretettel a sötét színű, több éves lépekben helyezik el, mégpedig legtöbbször azokban a lépekben, melyek a fiasításos mellett vannak, ritkábban a fiasításos lépekben. Mikor a természetben sok a virágpor vagy az anya a petézését csökkenti valamilyen oknál fogva, előfordulhat, hogy a méhek a fészket meghordják virágporral, és ezzel blokkolják az anya terjeszkedését. A virágporszemcséket a méhek közvetlen a sejtekbe rakják, azt fejükkel oly mértékig összenyomkodják, hogy levegő ne maradjon a szemcsék között. Mindaddig töltik a sejtet, míg a sejt 2/3-áig megtelik.
A virágpor az elraktározás pillanatában, semmiben sem különbözik a virágporgyűjtőn összegyűjtött virágportól.
A lépekben történő elhelyezés után a méhek által hozzáadott anyagok, mikroorganizmusok, a fészekben uralkodó 33-35 C fokos meleg következtében, amihez az elraktározás módja is hozzájárul, méhkenyérré alakul.
A virágpornak a lépekben való elhelyezésekor a méhek nem veszik figyelembe a virágpor származását, úgy, hogy ugyanabban a sejtben különböző színű virágporszemcsék foglalnak helyet. A virágpor csomócskák alkotásával elkezdődő és a kaptárban a lépek sejtjeiben folytatódó számos biokémiai folyamat következtében a méhkenyér sokkal értékesebb, mint maga a virágpor, ami a tulajdonképpeni méhkenyeret alkotja.
A méhkenyér a következő átalakuláson megy keresztül:
- Virágporszemcsék csírázóképességét a méhek rágómirigyeinek váladéka 1-2 nap alatt megszünteti,
- A nádcukor fokozatosan egymolekulás cukrokká alakul,
- Az egyszerű cukrok, bizonyos erjesztők hatása alatt, részben tejsavvá alakulnak,
- Emelkedik a „K” vitamin tartalom,
- Emelkedik azon virágporszemcséknek a száma, amelyeknél a beltartalom áttörte a virágporszemcse külső burkát.
A „méhkenyeret” akkor tartják érettnek, amikor mindezek a folyamatok végleg befejeződnek.
Ezek szerint a természetes produktum értékesebb, mint maga a virágpor, mégpedig azért, mert különféle virágporszemcséket, több egyszerű cukorféleséget, több „K” vitamint, több olyan virágporszemcsét tartalmaz, melyek beltartalma a szervezet számára könnyebben hasznosítható, magasabb a savtartalma, ami a tartósításnál és az anyagcsere-egyensúly fenntartásánál nagyon fontos tényező.
Eddig végzett kísérletekben elért kiváló eredményei alapján a kezelést kísérletképpen az embergyógyászatban is alkalmazták.
Gyógyhatása: Kétféle gyógyszert használtak: az egyiket belső, a másikat külső kezelésre. A gyógyszereket öreg lépek, propolisz és természetes oldószer keveréke alkotta. A lépeknek minél öregebbeknek, fekete színűeknek kell lenniük, és a bennük lévő méhkenyérnek jó állapotúnak kell lennie.
A külső használatra szánt gyógyszert félkemény, sötétbarna, kellemes illatú tapasz formájában használják.
Pontos fizikai-kémiai állandóval rendelkezik, gyógyhatását megőrzi, rosszindulatú daganatokra alkalmazva egy ellentest (anticoro) folyamatot indít el, ami azon fertőzésekre hat, melyek egyes szövetek fisztulásodásánál felléphetnek és különösképpen megállítja a daganatok fejlődését, azoknak határt szab, és eltűnésükhöz is vezethet.
A külső gyógyszer alkalmazásával párhuzamosan mind a rosszindulatú daganatok, mind a kezdődő, operáció előtti állapotban lévő képződmények kezelésénél belsőleg is alkalmaztak kezelést.
A belső kezelésre szolgáló gyógyszernek, amelyet mézzel keverve használnak, semmiféle mellék-hatása vagy ellen javallata nem volt. Bizonyos hőmérsékleten tárolva, szájon át adagolják, az alkotóelemeiben lévő egyes anyagok erősítik a szervezet immunreakcióit és antihisztaminikus (a hisztamin egy értágító szövethormon), antiallergikus hatást vált ki, biokatalizátor, vitaminikus és enzimatikus hatása mellett javítja a rákos betegségek másodlagos tüneteit, mint vérszegénység, gerincvelő fejlettségének hiánya.
E gyógyszerek összetételének szinergizmusa folytán a daganatok térfogata csökken, a betegségek nem térnek vissza és metasztazisok nem fordulnak elő.A kezelés sebészeti közbelépéssel és besugárzással társítható, mert így a betegek felgyógyulása valószínűbb.
Propolisz
A munkásméhek egy erre specializált csoportja gyűjti a fák rügyein és fiatal ágain, valamint levélnyeleken megjelenő különböző élettani értékű nedveket, melyekből propoliszt állítanak elő. A méhek a műveletet 20 C foknál melegebb napokon 10 és 12 óra között végzik.
A propolisz összetétele teljesen komplexnek mondható: illatanyagokat, balzsamokat, flavonokat, ásványi anyagokat stb. tartalmaz. Számos összetevője mindmáig kémiai szempontból ismeretlen.
Méhcsaládok életében azonban igen fontos szerepet tölt be. A propolisz biztosítja a méhcsalád lakását biztosító kaptár higiéniáját. A propolisz jelentősége a következő ténnyel szemléltethető és bizonyítható: ha nem kívánatos állat (egér, gyík) hatol a kaptárba, azt a méhek csípéseikkel elpusztítják, propolisz lepellel és egy réteg viasszal bevonják. Az így bebalzsamozott hulla nem indul oszlásnak és a szövetek rothadása 5-6 év alatt sem indul meg.
Ez a méhészek által jól ismert jelenség egyetlen természetes anyaggal sem érhető el. A propolisz fehérje bomlás ellenes, baktériumölő, és baktériumfejlődést gátló hatása egyedülálló, a farkakodinamika (gyógyszervizsgálat) nem ismer hasonló anyagot.
A propolisz egyike azon anyagoknak, melyek a legaktívabban közvetítik a növényi hatóanyagokat az emberre.
A nyers gyantaszerű anyaghoz a méh nyálváladékát és viaszt ad hozzá. Mostanáig 10 különböző kémiai összetételű anyagot mutattak ki a propoliszban, a biológiai hatással rendelkező flavonoidák csoportjába tartozó betulint, betulinolt, izovanilint, gyantákat, telítetlen aromatikus koffein és feruliksavakat stb.
A flavonoidák a propoliszban, a nyár, a nyír, a fűz stb. rügyeiben és kérgében, főleg az edényes növények között igen elterjedtek. A sejtnedvekben glükozidák alakjában elkülönítve, az entomofil és ornitofil növények rügyeinek, fiatal leveleinek és éretlen gyümölcseinek kölcsönzött különleges színek útján a flavonoidák a szaporodásnál meghatározott szerepet töltenek be.
A flavonoidák – mint túlsúlyban lévő elemek- nem kevesebb, mint 41 féle gyógyhatással bírnak.
Legfontosabb a hajszálérrendszerre, a vérerek törékenységére és áteresztőképességére, a vérkeringésre – értágító és alacsony vérnyomásnál- gyakorolt hatásuk. De nem kevésbé fontos a vizelethajtó, epekiválasztást serkentő, ösztrogén és belső kiválasztású mirigyekre (csecsemő, pajzs, hasnyál, mellékvese mirigyekre) gyakorolt hatásuk sem.
Ezen felül baktérium-, vírus-, parazita- és alvadás ellenes hatásuk is számottevő.
A propoliszban levő feruklinsav kölcsönzi a propolisznak baktériumölő és baktériumfejlődést gátló hatását. Ezen felül feltűnő aglutinációs (baktérium kicsapódás vérsavóban) hatása, ami a nehezen gyógyuló sebeknél igen értékes tulajdonság.
A propoliszban és a növényekben, amelyekből származik, található aktív tényezők sora ezekkel a példákkal nem merül ki. A propolisz farmakodinamikai sajátosságai következtében bőrbajoknál, bőrgyulladásoknál, a húgyvezeték fertőzéseinél, a dülmirigy bántalmainál, sebkezeléseknél, endokrin rendellenességeknél, fogbántalmaknál és a legkülönbözőbb esetekben nyer alkalmazást.
Természetes, hogy mindenható csodaszer nem létezik, és a propolisszal kapcsolatos kutatások még mindig folyamatban vannak.
Éppen ezért orvosi előírás, vagy orvossal történő külön megbeszélés nélkül nem tanácsos használni.
Az, ami a propolisszal kapcsolatban biztos, és kétséget kizáró: a propolisz maga a természet, ami, ha alapos ismeretekkel felvértezve kerül alkalmazásra, a beteg embernek enyhülést, gyógyulást jelent.
A propolisz egy zöldes-sárga-barna vagy kávészínű, kellemes, nyárfarügy, méz, viasz és vanília illatú anyag, mely égésnél igen kellemes illatot áraszt. A méhek a propoliszt a farügyekről és egyes fűnemű növényekről gyűjtik.
Pempő
A méhpempő egy rendkívül koncentrált termék, a dajkaméhek által kiválasztott és méhcsaládot alkotó kasztokhoz tartozó álcák különböző etetésre szolgáló tápanyagban nagyon gazdag táplálék. A méhpempő nem csak a méhek táplálására alkalmas.
Az emberi szervezetre legmegfelelőbb arányban fehérjékkel, zsírokkal, cukrokkal, vitaminokkal és ásványi anyagokkal telített pempő az ember számára is gazdag táplálék, amely a fiziológiai szabványokhoz alkalmazkodva tartalmazza ezeket az anyagokat.
Ismeretes, hogy a pempő 65, 05 % vizet és 34,95 % száraz anyagot tartalmaz, ami 12,34 % fehérjéből, 6,46 % zsírból, 12,49 % közvetlen emészthető cukorból, 0,82 % hamuanyagból és 2,84 % ismeretlen anyagból áll.
1 gramm pempő 1,5-6,6 mg titamint, 8-9,1 mg riboflavint, 2,4-60,0 mg piridoxint, 59-149 mg niacint, 0,2 mg folsavat stb. tartalmaz.
Mindezekhez hormonok és más specifikus vitalitást, energiát kölcsönző anyagok járulnak.
Mindezek olyan gazdag biotrop tényezőket képeznek, melyeket az ésszerű és kiegyensúlyozott táplálkozásnál ajánlanak.
A pempő ezek szerint kémiai felépítés szempontjából a dajkaméhek által előállított komplex táplálék. Életük első három napján az összes álcák kizárólagos táplálékát képezi, míg az anya álcák különleges tápláléka mind az ideig, míg a bölcsőből ki nem kelnek, illetve az egész életük alatt.
Az alatt a három nap alatt, míg a munkásméh álca pempőt kap, súlya 210-szeresére nő. Az anya álca, mely kizárólag pempőt kap táplálékul, 5 nappal hamarabb kel ki és súlya körülbelül a munkásméhek súlyának kétszerese. Míg a munkásméh élettartalma 35-40 nap, az anya, amelyet kizárólag pempővel etetnek, 1825-2190 napig (5-6 évig) elél és csodálatosan szapora ( az év egyes szakaszaiban naponta 3000 petét képes lerakni). Ezen tények birtokában a pempő biológiai hatását egyenesen csodálatosnak tartjuk.
Teljesen jogos az a feltételezés, hogy ebben a táplálékban meglévő anyagok következtében a munkásméh álcához hasonlítva, gyorsabb az anya álca fejlődése, összehasonlíthatatlanul hosszabb az élettartalma és szaporasága felülmúlhatatlan.
A biológiában és az orvostudományban egyetlen egy olyan anyagot sem ismernek, amelynek fejlődés, élettartam és szaporaság szempontjából ilyen hatása lenne.
A méhpempőt az embergyógyászatban 1922-ben CHNUVIN, a sorbonne-i egyetem tanára ajánlotta először. Ezzel a termékkel kapcsolatban az óta is alapos kísérletek és tanulmányok folytak, illetve jelenleg is folynak.
Kórházi kísérleti kezeléseket- nagyon szigorú orvosi ellenőrzések alatt álló betegeknél – végeztek ezzel a természetes produktummal, elsősorban neuraszténiás esetekben, kimerültségnél, lábadozó betegeknél, öregeknél, növekedési zavaroknál stb.
Tehát a méhpempő sokoldalú, természetes gyógyszer. Kár, hogy hamar romlik, ezért itthon csak alkoholban vagy mézben tartósítva lehet kapni.
Fokozza a kismamák tejképzését, az idősödő szervezetnél pedig fenntartja a szellemi frissességet, oldja a fáradtság érzetét. Fokozza a vérképző szervek működését, erősíti az idegrendszert.
Hosszú távon baktériumölő hatású, a fertőző betegségekkel szemben fokozza a szervezet ellenálló képességét. Fejlődési rendellenességekben, táplálékhiányban szenvedő gyerekeknél is jó eredményeket értek el méhpempővel, hiszen étvágytalanságra, anyagcserezavarokra is ellenszer. Hormonális anyagai javítják az ivarmirigyek működését is. A férfiaknál fokozza a potenciát, a nőknél meglepő eredményeket értek el alkalmazásával a klimax alatt vagy közvetlen utána. Felhasználják a meddőség, asztma, pajzsmirigy rendellenesség, gyomorfekély gyógyításában.
A méhpempő legendája a kozmetikát sem kerülte el, és el kezdték vizsgálni bőrélettani hatásait. Megállapították, hogy a belőle előállított készítmények hatékonyan védik a bőrt a kiszáradás ellen, elősegítik a szaruréteg hidratációját, késleltetik a vízben oldódó anyagok távozását a bőrből, de a bőr légzését nem akadályozzák. A hidratáló hatásának köszönhetően eltünteti a ráncokat, rugalmassá teszi a bőrt. A méhpempős arcpakolás minden bőrtípusú embernek jó.
Méhméreg
A méhméreg a méhek sajátos biológiai terméke nem tartozik a növényvilágból származó termékek közé. Összetételét apamin, melitin, foszfolipáz és hialuronidáz csoportok alkotják, melyek az idegrendszerre gátló, szívre és a mellékvese-kéreg mirigyekre serkentő hatást fejtenek ki. Cortizon (mellékvesekéreg kivonat) termelést serkentő hatása következtében – mint ismeretes - a reumatikus fájdalmak és főleg izületi gyulladások klasszikus gyógyszere.
Közvetlen méhcsípés vagy parenterális (gyomor megkerülésével) injekcióként önállóan vagy más cortikoid anyagokkal való egyesített kezeléssel, számos országban, változatos formában (hormonterápiás, elektroterápiás és apiterápiás úton) nyer alkalmazást.
A méhméreg, amelyet változatos módon gyűjtenek és hoznak forgalomba, mint gyógyszer, a reumatikus fájdalmak klasszikus gyógyszereként ismert. A legújabb kutatások számos olyan anyag jelenlétét mutatták ki a méhméregben (hialuronidaz, foszfataz, metionin, cisztin, ásványi sók stb.), melyek részben tisztázták a termék gyógyhatását, de számos olyan anyagot is tartalmaz, melyeket nem ismerünk.
A méhméreg gyógyhatása egyrészt közvetlen, másrészt azonban közvetve olyan reakciókat vált ki, melyek a szervezet védekező képességét mozgósítják.
A méhméreg esetében is azon megfigyelés alapján jutottak el a gyógyításnál való használatához, hogy más foglalkozásbeliekkel szemben a méhészek közül sokkal kevesebben szenvednek reumában, vagy ha szenvednek is, sokkal enyhébb formában.
Számos használati módját ajánlják és ismerik:
- közvetlen méhcsípésekkel
- steril méhméregnek bőrbe fecskendezésével
- galvánáramos vagy ultrasonoforézás ionizálás méhméreggel
- méhméreg tartalmú kenőcsőkkel, helyi kezeléssel, belégzés útján vagy nyelv alá helyezve
- méhméregnek mikrofecskendezése a test bizonyos pontjain (apiterápiai akupunktúra)
A méhméreg reuma ellenes hatását már az egyiptomiak is ismerték és az óta megszakítás nélkül használják más betegségeknél is (mint például vérkeringési zavaroknál). Eddig hét olyan alkotó anyagot mutattak ki, melyeknek gyógyhatását köszönheti.
A méz legendája
Nem is hinnénk, milyen sok a mézzel kapcsolatos mitológiai és irodalmi utalás. Bizonyíték van rá, hogy az ókori egyiptomiak ételnek és orvosságnak is használták. A piramisokban mézes sütemények receptjeit fedezték fel, és a méhek kultikus tiszteletére utalnak a méhkast ábrázoló vésetek is, obeliszkek, sírkövek falán. A legérdekesebb leletek azonban a méhek életéből vett képeket őrző, 2-3000 éves papirusztekercsek. A görög mitológia is sok, mézhez kötődő utalást tartalmaz: a mézfogyasztás titkairól, isteni eredetű előnyeiről. Már a legkézenfekvőbb forrásban, Homérosz Iliászában és az Odüsszeiában is többször említésre kerülnek a mézfogyasztás isteneknek tulajdonítható előnyei.
Pithagorasz úgy tartotta, hogy a méz szüli a gondolatokat, sőt, a megszületett ideákat kristálytisztán szűri, ezért tanítványaival mézen és kenyéren élt.
Hippokratész, az orvoslás atyja, pedig forró mézes tejet írt elő légutak megbetegedéseire. A módszert még ma is alkalmazzák.
Ovidius a mézet a tudás forrásaként, és szerelemfokozó szerként említi. Az új házasok lakásának küszöbére mézet csöpögtettek, hogy gazdag és édes legyen életük.
A Vatikánban őrzött kódex, amelybe Acipius receptjeit feljegyezték, tanúskodik arról, hogy a méz a leggazdagabbak konyhájában is szinte valamennyi étel meghatározó alkotó anyaga volt. A dulcia domestica – házi édesség – nevet viselő finomság is úgy készült, hogy a kimagozott, érett datolyát dióbéllel, illatos fenyőmaggal keverték össze, majd mézben megfőzték. A kor ízlése nem csak az édességek elkészítésénél használta és fogadta el a mézet, de az igényes húsétel sem nélkülözhette azt.
Évezredek óta fontos szerepet tölt be az ember életében a méz. Emlegették szerelmi bájitalként, csak úgy, mint az örök fiatalság elixírjeként. Beláthatatlan idő óta minden népnél afrodiziákum és serkentőszer hírében áll. A távolkeleti hagyomány szerint, nászéjszakára mézzel kenték be az ara kebleit és szeméremajkait, és mire a vőlegény letisztogatta, a gyönyör kapujába jutottak mindketten, az együttlét biztosan édesre sikeredett.
Végül a magyar vonatkozások: egy utazó szerint Attila mézes borral kínálta vendégeit, valamivel később pedig nem a méz, hanem a méhek kaptak fontos szerepet egy nagy győzelemben. Bár nincs benne a történelemkönyvben, de úgy tartják, hogy a nándorfehérvári csatában a védők méhkasok tucatjait dobálták a török ostromlók nyakába, rögtön a szurok bevetése után. 1289-ben a németújváriak is méhekkel védekeztek a várat támadó I. Albert osztrák herceg ellen.
Összeállította : Csóka György
Felhasznált forrásmunkák: APIMONDIA Nemzetközi Méhészeti Technológiai és Gazdasági Intézete Apiterápiai Orvosi Részleg kiadványai, Internet
