Decemberben, rendszerint, megérkezik a tél, az állandó hideg idő. Csend és nyugalom honol a méhészetekben. Legfőbb gondunk éppen a nyugalom biztosítása kell, hogy legyen. Erről a januári tennivalók során írtunk részletesen.
E hónapban próbáljunk egy kicsit pihenni fizikailag, gondoljuk végig az idei évben végzett munkánkat és állapítsuk meg, hogy mit tettünk helyesen és mit helytelenül.
Hasonlítsuk össze elért eredményeinket az eredeti terveinkkel és ennek alapján tervezgessünk gondolatban a jövő esztendőre. Vegyük elő a családokról készített feljegyzéseinket, tanulmányozásukból és összehasonlításukból vonjuk le a megfelelő következtetéseket. A legkiválóbb eredményt elért méhcsaládokat jelöljük meg és ezeket használjuk a következő évi szaporításunk alapját képező anyaneveléshez, mint törzs-méhcsaládokat.
A legtöbb évben decemberben kerül sor a zárt helyen telelő méhcsaládok behordására. Ennek akkor érkezik el az ideje, amikor már napról-napra fagy, a méhek röpülése teljesen megszűnt és nem igen van kilátás nagyobb mérvű felmelegedésre.
A telelő helyiségben +4 - +5 ºC-nál alacsonyabb legyen a hőmérséklet. A behordás előtt a kaptárak kijárónyílásait bezárjuk, eltávolítjuk a takarókat, és megnyitjuk a szellőzőréseket. Óvatosan, zörgés, kopácsolás és koccanás nélkül igyekezzünk dolgozni, hogy a már telelőfürtbe tömörült méhek fel ne zúduljanak, szét ne másszanak.
A telelőben legjobb a kaptárakat egysorosan elhelyezni, mert így szükség esetén mindegyikhez könnyen hozzáférhetünk. Szűk hely esetén rakhatjuk kettes vagy hármas sorban, egymásra.
Ha tehetjük, mérjük meg egyenként a kaptárakat, jegyezzük fel és tavasszal ismételjük meg a mérést. A két mérést összehasonlítva pontos képet kapunk a méhcsalád téli fogyasztásáról. A zárt helyen telelő méhek aránytalanul kevesebbet fogyasztanak, mint a szabadban lévők, ezért a zárt helyi teleltetés különösen akkor célszerű, amikor a méhcsaládok népességben és élelemben szegényen mennek a télbe. Ilyen esetben a méhállományunk biztos életben maradását valósítjuk meg a zárt helyiségben történő teleltetéssel. A néhány kereten lévő tartalék méhcsaládjaink zárt helyi telelése a téli nagy hidegre való tekintettel mindenkor ajánlatos a megmaradásuk érdekében.
A zárt helyiségben való teleltetés ellen azt szokták felhozni, hogy a méhek nem használhatják ki a téli időjárásból adódó kirepülési alkalmakat. Ez való igaz! Igaz azonban az is, hogy a téli ilyen adódó alkalomnak, azaz a téli kirepülésnek, legtöbbször nagyon sok méháldozata van. A zárt helyen nyugodtan, az elvártaknak megfelelően telelelő méhcsaládnak nincs is szüksége időközi ürítkezésre, mert nem telnek meg vastagbeleik a kevés fogyasztás miatt. Természetesen erre a célra nem megfelelő helyiség és az állandó zavarás nagyon szomorú tapasztalatok szerzésére adhat alkalmat.
Zárt telelőben az egerek és patkányok veszélyeztethetik a méhek nyugalmát. Ezek ellen hatásosan védekezhetünk mérgezett csalétekkel, vagy zajtalanul működő csapdákkal.
Magunk se sokat járjunk a teleltetőbe! Ha a behordás után meggyőződhetünk arról, hogy a hőmérséklet megfelelő, a méhcsaládok nyugodtak, akkor elég 2-3 hetenként ellenőrizni a méheket. Erősebb és tartós külső felmelegedéskor gyakrabban nézzük meg, nem emelkedett-e bent is túlságosan a hőmérséklet. +6 ºC-nál a méhcsaládok erősebben zúgnak, megbontják a telefürtöt és kifelé törekednének. Ilyenkor éjszakánként, mikor hidegebb van, szellőztetéssel hűtsük le a helyiséget!
Decemberben nem növény virágzik, hanem jégvirág a méhész ablakán, amely nem kívánt a méhek és a méhész részéről sem. A méhek „téli tengődésével” a méhész a műhelymunka szépségeivel veszi fel a harcot és a tudás fájáról gyűjti, vagy gyűjteti be a következő év eredményesebbé tételét elősegítő tudást.
Csóka György
Szaktanácsadó
